Utolsó előtti

Az utolsó bejegyzés Franciaországból még várat magára. Mert lusta voltam, és elfoglalt, mert önkéntes szolgálaton voltam, amibe még az sem fért bele, meg lusta voltam. A tárgy meg híján, mert valószínűleg nagyon sok minden mást is kihozhattam volna az ott létből, hiába mondtam,  hogy "ez ilyen lesz", mert csak az lett belőle, hogy "hát ez így sikerült" (Anno Borostyánfelhő). Szóval majd összesítek, de addig is itt van egy Fr. térkép, ami várat magára. És a pontosítás végett, az ott Carcassonne temploma. A társasjátéké, amit úgy szeretek azóta is. Köszi Imi. Meg aztán Bogyó. Szóval volt szerencsém élőben is látni, merthogy elmentünk Bombannes-ba, ahol volt egy remek fesztivál a UCPA és tsi. főszereplésével. Bár önkéntes segítők voltunk, de inkább nem mesélem el, hogy semmit nem kellett csinálnunk. Szóval, most még várok, amíg ülepedik a dolog, mert amúgy már nem is ott vagyok.
Barcelona olyan város, minden ablaka lekváros!
folyt.köv.

Össze(-vissza)foglaló

Van egy rakat tyúk, néhány kakas, két-három liba, és egy gyöngytyúk. De ahogy az a gyöngyös kinéz? Mi az az állat? Meg amúgy is. És van olyan a tyúkok közt, hogyha megjelenik a gyöngyös, akkor kibeszélik, hogy itt a külföldi? Van rasszizmus az állatok között? Van, amikor nekik kifele áll? Bonyolult világ az állatvilág, tele kérdésekkel. Minthogy igen sok sört is ittunk mostanság és a bortól sem idegenkedtünk, nem is beszélve a Morgan Kapitánnyal eltöltött szép időkre, volt idő átgondolni, átfilozofálni, és búcsút mondani az újabb lezárt időszaknak. Vasárnap már nem érkezett több gyerek, a tankönyvek itt is előkerültek a hétre. Így mi egyedül maradtunk páran és tegnapra tisztába raktuk a tábort, hogy legyen ideje kipihennie magát a jövő nyárra. Minthogy az elmúlt két hétben én voltam a tábori bohóc, aki a cirkuszos programot tartotta a gyerekeknek, még közelebb kerültem hozzájuk. Többségük itt is volt két hétig, ezért talán a legutóbbi szombatom volt a legnehezebb velük. Nehéz búcsút mondani a gyerekeknek egymástól, ha ennyi időre összekerülnek és remek kalandok között ismerik meg egymást. És a szülők egy délelőtt alatt elrepítik a sajátjaikat vissza az ország messzi pontjaira, később három busznyi gyerek ugyanígy távozik, és egymást nézik, ahogy a síró arcok távolodnak, miközben a karom alatt a még itt lévők sírnak. A fiatal animátorok java is tovalibbent, és volt valami szomorkás az egész napban. Ezt elnyomni pedig csak La Terrasse à La Ciotat módra lehet egy ehetetlen, rágós, kényszeres elfogyasztásra szánt kacsával és hozzávalókkal. De azért csak nem mond az ember rosszat egy tengerparti fényűző helyen elfogyasztott valamire, ha a munkaadó normális felfogású lévén nem várja el, hogy a havonta kapott kis költőpénzem negyedét étteremre költsem. Tisztelendő. Szerethető, mint többen, akiktől már búcsút kellett mondanom. De mi még maradunk, én még maradok. Szóval vasárnap reggelre a gyerekek helyett az állatok bóklásztak a táborban, had élvezzék ők is a csodaparkot. Azóta még kevesebben vagyunk. Mármint nem az emberevő állatok miatt, de megint csak van benne valami szomorkás, ahogy a kihalt parkban egy öreg póni lassan battyog oda vissza.

De mi fiatalok vagyunk, életre éhesek. Az éjszakában a nagy sós víz hűsíti a felfűtött hangulatot, és ilyenkor csak hajnalban érdemes ágyba borulni. És aztán kicsit megint dolgozni, de aztán folytatni a szabadság illúzióját minden velejárójával együtt. Majdnem minden. Szóval így van ez a mai nappal is. Ami a 3. hónapos fordulója az itt létemnek. Sajnos már csak 1 icipici maradt. Nagyon fogom sajnálni, ha vége lesz. De egy dolog nyugtat. Otthon vár valaki, mármint dehogy vár, világáról nem tud még, asse tudja mi fán terem a keresztapja, de na, majd eljön az az idő, amikor szívességeket teszek neki. Anyja bocsássa meg. :)
Tegnap este, visszatértünkben a csodapartról hatan a kocsiban utaztunk. A mellettem ülő Audrey Hepburn kisasszonyt bámultam mosolyogva, mire rákérdezett, mit mosolygok. A kezemben talpas borospohárral rosét szürcsölgetve próbáltam kifejteni neki abbéli életérzésemet, miszerint minden embernek a sorsa az ifjúság bizonyos éveiben dől el. A számokkal is kifejezhető évek, mint a 20. és 23, a 24. évek, amik sokat tartogatnak, Harminc éves korára az ember már nem haladhat más úton, csak azon, amelyiken huszonötödik évében haladt. De a korábbi  évek olyan kiszámíthatatlanul nagy befolyással bírnak az ember sorsára, hogy azon sem ész, akarat, jellem nem képes változtatni. Vagy igen csekély mértékben. Különösen az asszonyi formában jelentkező véletlenek állítják pályára az embert, vagy éppen sodor le róla. Az értés mosollyal lett kifejezve, minthogy a körülöttem lévők ezekben a bizonyos években vannak, és mint én a koros közöttük már közelebb a harmincasokhoz mégsem vagyok különb, úgy élek, mint ők. Mert a huszonötödiken sem voltam másképp. Én már ilyen maradok. Élek. És hozzá álmodozom az elkövetkezendő véletlenemről és arról, hogy papírzsepit fúj a szél.

Plágium

Cicatriumvirátus érkezett. Eljöttek megnézni, hogy miként fújja papírzsepit a szél a Riviérán. És eljöttek és láttak egy szép házat, rózsaszínű téglából épült. És el lehet nekik hinni, ha elmesélik, hogy nem a 100 frankja miatt szép. Egyikük elmesélte. Így:

a tábor udvara a ligettel, a mediterránsárga, régi, kopott főépület, a kedves terasz, a mindig nyitott ajtókkal, a fák alatt színes kisszékek, függőágyak.
a főépület két szintes, napszíttasárga, az ablakokról pattog a festék, a zöld zsalugáterek mögött ruhák száradnak,
a lépcsők éle régi deszkából, kilazultak. lelakott, otthonos, barátságos.
a tengerpart 20 percnyi sétára van, pálmák és platánok alatt vezet az út.

gondtalan, puha, rendezetlen rend.

kabócák, vonatfütty, húsos, mediterrán növények. tányércsörgés, gyerekzsivaj,
élénk francia beszéd, ami egy nap után háttérzajba váltott át, az agyam valami furcsa dimenzióban kezelte, és már nem is kereste az értelmét.
gyerekek játszanak, nagyok közöttük, vagy épp a ligetben pihennek.

az ucpa tábor francia gyerekeknek egy hetes kalandokat tartogat, mindezt huszonéves animátor fiatalok közreműködésével. ők egy héten át itt élnek ebben a nagy udvarban. ennek közepén egy ligetes tér van, oldalt közösségi épületek, lakórészek, szabadtéri játékoknak kialakított terek és egy kis állatsimogató udvarocska, pónival és kecskékkel.

a tábor főbejárata fölött nagy felirat: ucpa.
ezen kapu felől közelítettük meg a partot és a spart. (a boltot)
a hátsó bejárat felől, ami igazi kis osonópálya, kukák között, a sötétben bújtunk ki rajta, erről a vasútállomást és a városközpontot értük el.

a település a provence-alpes-cote d'azur régióban van, kb. negyven kilométerre marseille-től.
itt tölti miklós evs önkéntességének kettőésfeledik hónapját. videózik, filmet készít, zsonglőrfoglalkozásokat tart és mókás performanszokat a főnökével karöltve és fennmaradó idejében francia lányoknak udvarol.

5000

Viszonylag sokszor megnyitom a blog szerkesztőt, hogy nekikezdjek életem blogbejegyzésének, de aztán nem jön össze. Meghallom a gyerekzsivajt vagy hogy éppen valami történés van és mennem kell. Mi van, ha az életem nagy pillanatáról maradok le? Valóban, nem helyes gép mögött maradni, és holmi tájékoztató jellegű, fellengzős, ezt is-azt is csináltam dolgokat írogatni. De azért nem baj, ha van hír arról, hogy még mindig élek. Most azért is rászánom magam, mert mint kezdtem, többször is előfordul ez, hogy na majd most, és nem, de most valami történt. A számláló kereken 5000-et mutat. A nézettségé. Erről ezért most megemlékszem egy bejegyzéssel.

ps. (i love you ): Itt vannak a Cicák egy része. (Ez egy híres gyülekezete Kecskemétnek, akik titkos csoportot alakítottak a féjszbukon, hogy saját életük boldogabbá tételéért közös programokat szervezzenek, majd élményeiket megosszák egymással és derűsen vigadjanak.) Szóval Klaudia, Anett és Dóra teszi tiszteletét nálam hat napig. Ezúton szeretném hálámat kifejezni a szüleim számára, akiktől kaptam két szeretni való nővért, akik szintén lányok.

ps.2.: Érdekes megfigyelni, hogy egy elejtett megjegyzés milyen erős gondolatot ébreszthet.
A SPARban vásárolgattak a lányok, és arról tárgyaltak, hogy mit kell még venni. Valami ajánlásra érkezett a válasz, hogy "az még van a szálláson". Ezt hallva elmerengtem, emésztgettem, átrágtam, gyúrtam magamban egy egészen rövidke ideig, majd arra jutottam, hogy én ezt úgy mondtam volna, hogy 'az még van otthon'.

ps.3.:A 5000 nézettség alatt valószínűleg kiderült mindenki számára, hogy a leggyakrabban előforduló szófordulat a címből vett papírzsepit fúj a szél. 

Vígkövetkeztetés

Ott fejeztük be, hogy várjuk a holnapot. Hát a holnap elébe mentem, mert az is ma volt. Na de, a 2 hónap vígkövetkeztetésének is el kellett jönnie. Az ebédtől még mindig eltelve, elnyúlva egy padon aszondom, két hónapja csak eszek, de sokat, nem keveset. X kilóm hatalom, fogyókúrám feladom. Hagyja a fogyókúrát másra, engem vigyen a kocsmába. De szeretnék sört vedelni, 300ért hozzá jutni, és míg a sört szopogatnám, eurómat számolgatnám. Ez bizony nem 300 volt, mennyiségre is kevés volt. A kocsmába én nem megyek, nem tudják itt az emberek. Milyen is a jó kocsma, hogy mérik a korsót árba. Rengő csoda Tenger! Harsog a tenger, árad a tenger. És jaj! A part fullba nyomja, nem a kretént, az embereket. Mi már nem férünk oda. Tele, mint a nagy lábas a sós vízzel. A park meg gyerekkel. Nem most, mert most szombat. Otthon fiatalosan beba, itt meg pihi szombat. Akinek lejárt a mandátuma lelép, de jönnek újak a helyükre. 1-2 hét barátság osztán kalap kabát. Itt csak kalap, mert süt a nap. Kabát kellék a sóhoz. Show. Mindég, mikor a gyerekek itt vannak. Mondtam már, hogy olyan itt, mint egy cseró táborban? Csak kereszt nélkül. És házakkal. Meg állatokkal. Nem az emberi. A végét járó póni, Tantan, a kopasz nyakú tyúkok, a már csak két nyuszi, Rocinante és Dulcinea a kecskék, akiknek nem ez a nevük, mert ez nehéz a gyerekeknek. A héten volt egy kutyánk is, Décibel, pedig kis decibellel működik. Szerencsére. Nem úgy, mint a gazdája kislány, aki rítt, hogy marad a kutya is, így nem ő lesz a Központban. (Ott amúgy is csak bor van.) Vannak furcsa gyerekek. Most éppen egy furcsa kislány zargat, de szerencsére lelépett. Szóval mikor a gyerekek végeznek a programokkal, akkor itt fűszerezzük be az estjüket mesés játékokkal. Akkor mindenki hirtelen más lesz. Doboz ember, flamingó, aluman, vagy akármi. Akkor játszik a kabát is. Nekem állandó kellékem a kalapom. Amikor cowboyos játszunk a főnökkel. Kidolgoztunk pár skech-t, aminek a végén pórul jár valaki. Egy rosszul sikerült párbaj vagy félresikerült nőhalászat. Stb. A gyerekek szeretik. Aztán boom. A boom az, amikor péntek este bulit rendezünk a gyerekeknek. Pont ma ebédnél rázendítettek az egyik parti zenére, amire megkérdezték, hogy szeretem-e. Magyarul megmondtam az őszintét, hogy szörnyű ez a zene. Aztán elmondtam úgy is, hogy megértsék. Minek tagadni. Kifejtettem, hogy érdemes lenne beavatni a gyerekeket egy kis tvisztensáttal, hogy van élet a derék alatt és fölött is. De amúgy cukiság van. Beállt a rend így a félidőre. Alkalomadtán történik valami. Mint a korábban említettek. És közben több-kevesebb sikerrel tanulgatok. Ezt már kifejtettem, nem változott. De törünk előre. Mi vagyunk az Élet fiai, a küzdelemre fölkent daliák. Megtanuljuk ezt a franciát, ha összeroppan is a világ. De közben is merengjünk el, merre fújja még a papírzsepit a szél.

Bakkancs, nem bakkantok

A levente azt mondta, hogy felcseszi a blog és hogy nem olvassa el, mert hülyeségeket írok. Áruló, úgyhogy kisbetűvel írandó a neve. Amúgy visszaolvastam az utolsót. Mivel az egyik legjobb jó barátom, ezért igazat adok neki. Tudat alatt talán ezért nem olvasom el én sem.. szóval már többen is jelezték, hogy valami más van, mint aminek kéne lennie. De próbáljuk meg.

Reggel felkeltem szokásosan 7:30-kor, hogy 8 óráig ötpercenként elhallgattassam a híres törpéről elnevezett kis szemetet. Nem a Kukára gondolok. A Szundira. A reggeli részletekre nem térek ki. Felöltözöm és lebattyogok kajálni, hogy le ne késsem. Ez így ennyi. Semmi extra. De mivel ezt kb. 6 napja írtam le, ezért kénytelen vagyok módosítani. Az elmúlt héten háromszor is lekéstem a reggelit, mert mégsem sikerült a randi a Szundival.. se mással. Ha emlékeznék az álmomra, amiben híres filmrendező vagyok, akkor valószínűleg ilyen filmet rendeztem volna éppen.

Főhősünk társasági lény, emberek, siker és gazdagság veszi körül. A film helyszíneként végig az ő házában maradunk, egy teljes napig, ami egy kisvárosban található. A másnapos ébredések között felidézik a barátság kezdetét a nála táborozókkal. A találkozást az utcán, az első látogatást a város "szellembirtokán", a sok éves élményeket és eljutnak a jövő kérdéséhez, ami nem egyszerű a kiöregedő városkában. A beszélgetésből kiderül, hogy főhősünk havi rendszerességgel fizet a barátainak, hogy ne hagyják el a várost és maradjanak az ő társaságában. Teljesen snassz és egyértelmű kérdéseket feszeget a múvi. És mivel álmomban már sikeres és befutott rendező vagyok, így néha kiadhatok a kezemből ócskaságokat is. De mivel nem álmodtam ilyet, ezért kénytelen vagyok kitalálni, hogy mi lenne, ha emlékeznék az álmomra, amiben híres filmrendező vagyok, és milyen filmet rendezek éppen.

Ha már éjszaka, akkor alszik a szív és a pókháló. A pók nem, hogy száradjon el a nyóclába, pedig igazán bepácolhatná magának az összeset, amelyik a véremet szívja. Pedig egyszer, még szerzetes koromban, dicsőítettem az Isten összes teremtményét. Még a pondróknak is azt tanítottam, hogy ne szidalmazzák a szúnyogokat, mert ők is Isten teremtményei, és adjanak hálát, hogy vérükkel táplálhatják a vérszívókat, így áldozva Istennek. Túl sok sikert nem értem el. De a rendházfőnök megvonta a kaját a testvérektől, ezért ő nagyobb népszerűtlenségnek örvendett. No, elég az elkalandozásból. Illetve pont, hogy beszéljünk az elkalandozásról. Mert a minap pont ezt tettük a szomszédba. 

Volt víz, meg szikla meg minden. Semmi különös. lemásztunk a vízbe, elúsztunk oda a sziklához, és mászkáltunk rajta. Ott oldalt látszik a perem, na ott volt egy kis pihenő, egy tartály magnéziával, meg egy törölközővel, mert ott az a két csónaknyi arc, az öreg halásszal meg a tengerrel tanulnak mászni. Nem könnyű, de legalább nem keményre esik az ember. Részben. Mert ott oldalt látszik a perem, na és ott a kis pihenő, a tartály magnéziával, meg egy törölközővel, na azon a peremen mászni is lehet. Magos a rutafa, de ez még a paszulynál is eget verőbb. És mi másztunk a magosra. Na úgy már keményebb a víz. 

Ezen a képen meg egy ősi módszerrel próbálom a nagy sós vizet a fénnyel egyesíteni. A kísérlet részben sikeres volt. A kép felső részében mintha meglenne az áttörés. De az eredményt 'lehő'-nek kereszteltem el. A metódus részeként elemeztem az esési sebességet, a nehézségi gyorsulást, a viszkozitást, a cseppek és a levegő sűrűségét. (A többire nem emlékszem.). A második rész a leugrás volt. (A srácok már sokadszorra tanulták a háromig számolást, mire az elemzéssel végeztem..) A becsapódás következtében a vízben lehő keletkezett, ami a felhőkkel ellentétben, reflexszerű reakcióval reagál a keletkezés körülményeire. A vízbe került levegő azonnal visszaemelkedik az ég felé. De egy pillanatra sikerült lehőbe bújnom. A tenger zenéjére megfésültem a lehőket. A következő kísérleteim közé veszem, hogy képes-e szél papírzsepit fújni a víz alá. Mert engem sikerült. A hullámok sem segítettek a sziklára kimászni, és a körmöm is összekarcolódott. Cserébe a leendő bakkancs listámról is kipipáltam egy pontot. Kíváncsi vagyok miket nem kell majd (már) felírnom rá. Várjuk a holnapot.

  

Süsü

A bodza szörpömet megtisztítottam a makacs foltoktól és most aktívan védi a szívemet. (update: 4 napja írtam le ezt a mondatot, azóta elfogyott.)(update2: a zárójeles megjegyzést tegnap írtam.)

Mivel alkalomadtán ránézek a féjszre, ezért értesültem róla, hogy Noé munkát talált. Hajót épített, és munkát ajánl párok részére egy szebb jövő reményében. Vagy valami ilyesmi,.. igazából csak az esőtáncot járó fesztiválozók híréből tudtam meg, hogy Magyarország elázott. Az esőtől, a piától, a sírástól. Meghalt Esterházy, oda az igazság. 

Tegnap felkerekedett a szellő (ezt még csütörtökön írtam le), estére nem lett piskóta, viharrá vált. Reggel fél hatkor kimentem az udvarra megnézni, hogy mi van, és egy új épületre lettem figyelmes. Bekopogtam és Dorothy nyitott ajtót. Mondtam neki, hogy rossz helyen parkol, erre Poppins kisasszony is lehuppant mellénk. Nem nagyon értettem a szitut, de ha már úgy is lent voltam, készítettem pár felvételt a parkról, mert napközben nem lehet. Szükségem volt a felvételre, hogy a heti videóba beletehessem, amit tegnap (ez akkor szombaton íródott) levetítettünk a gyerekeknek, akik visszanézve az elmúlt hét eseményeit szembesülhettek, amiről ők mit sem sejtenek, hogy még milyen zavartalan, problémamentes, jókedvű, derűs, vidám, derűlátó, gondtalan, felhőtlen, önfeledt, idilli, életvidám, jó kedélyű, mosolygós, elégedett, víg életük van távol a gonosz kopasz csúf Hókuszpóktól, aki tömegbe sétál, kamiont, repülőt vezet vagy nem tanulta meg kiskorában a leckét, hogy fegyver gyerek kezébe nem való. 

Láttam egy hulló csillagot. A hullájával ellentétben ez olybá tűnt, felfelé száll. És nem. Nem tűzijáték volt. Tudod, tudom. Épp az imént romboltuk le a Bastille-t, de akkor sem tűzijáték volt. Arra gondoltam, hogy kívánnom kéne valamit, de aztán csak álltam, és nem jutott eszembe mit is kívánhatnék. Persze Tűzesvíz szívesen ott lenne a táborban, hogy a telepesekkel összehangolódjon, de ő most hadiösvényre lépett az égszínkék földön.

Ezen a képen az látható, hogy a naplementére odamentünk a pártra hármas-magammal (igen, általában hármas volt a magatartásom.) Rollerrel. Odafele még nem is, de visszafelé olyan érzés kerített hatalmába, hogy úristen milyen menők vagyunk. A tengerparton rollerezünk éjszaka és az utcalámpák szaggatottan világítanak meg minket, mert pálmafák közölik meg őket. És az árnyak ütemét megtriplázva kalapálják a szívem, és mögöttünk a naplemente, ami odafelé még előttünk volt, de mostmár nem mögöttünk van, hanem valamerre amarra, és közben, az olyan éjjeli sötétebb sárga fénybe lökjük magunkat, és a három árnyak elnyúlva hirtelen megjelennek előttünk és a lökéstől hirtelen elhajtanak mellettünk, de főnixként hirtelen újjá élednek, és ha egy kocsi elmegy mellettünk lassan, lassan, mert figyelnek ránk, ha már osztozunk az úton, akkor a sofőrök szemébe nézve látni a menőséget, az életérzést, hogy királyabbak vagyunk, mint mikor Jont az észak királyává kiáltják ki, vagy mint a magyar csapat mackósa, aki csak trükkösen elpöccinti a labdát az utolsó negyedben vagy menőbb, mint a papírzsepi, amit a tenger fölé fúj a szél és menőbb süsünél a sárkánynál, aki nagyobb még Paffnál is, királyabb Szent Györgynél is, aki a sárkányok felett áll, vagy ... na jó. Nyálasabban már nem tudom leírni. Próbáltam felidézni a tvájlájtot, de szerencsére elfelejtettem, hogy mennyire felaszal. Ennyi. Királyság van. királykismiklósság